A kakaskultusz és a házikakas mithikus jelentősége, földünk valamennyi tájékára kiterjed. Tipikus magyar helységeink karcsú tornyainak kakas-ékítményét hasonló jelentőséggel használja ősidőktől fogva a falvak egyszerű építészeténél
a legtöbb európai nép, főként tetődísz-motivumként. A számos kiváló tulajdonság közül, a melyJyel a mithosz és a néphit a kakast egyaránt fölruházni tudta, a legáltalánosabban ösmertebbek: a kakas jóstehetsége, időjóslási képessége, bölcsessége, főjellemvonásként pedig a nap, sőt az éj minden szakára kiterjedő ébersége; végül pedig példás önzetlen sége a baromficsalád körében, a mint a körülötte sürgölődő tarkatollas atyafiságot védi, oltalmazza, figyelmezteti.
A kakaskultusz első nyomaival Assziria és Ó-Egyiptom népeinél fogunk elsőbben találkozni. Még ennél is régibb nyomait azért a szanszkrit nyelvben fogjuk föltalálni, a mely krikavaka néven ösmerteti a kakast. A kakas délkeletázsiai őseredeténél fogva önként érthető, hogy az ősrégi szanszkrit irodalom is foglalkozott a kakassal. Azért kiválóbb kultusz tárgyává a kakast az ó-korban inkább csak az egyiptomiak, a perzsák, a görögök, a rómaiak, a gallok és a germánok emelték.
Az ó-perzsák szent könyve, az Avesta, az éberség szent állatát, a kakast Parodars nak hivja s egyben hozzáteszi, hogy a nép közönségesen csak karkatak-nak nevezi Z oroaster szent szárnyasát, a kakast. A görögöknél a hajnalpír, a fény és a világosság szimbólumaként szerepel; mint ilyennel találkozunk vele a nap gyermekei, Idomeneos és P a s j p h a é pajzsékítményeinek fődíszeként. A fekete kakas már a görögöknél is a gonoszság jelképe s egyben nemcsak jóstehetséggel, hanem többféle bűvös erővel föl ruházott lény volt. A kakas által fölszedegetett szemek elhelyezéséből a görögöknél külön önálló jóstudomány keletkezett, az úgynevezett alektryomantia, a melynek nyo maival Hollandban és Belgiumban ma is találkozhatunk. A tűzveszedelmek előidéző iéként, a későbbi kor bizonyára találóbb “vörös” kakasával ellentétben, a görögöknél a bűbájos fekete kakas garázdálkodik.
Valamennyi ókori népnél a kakas egyben áldozati állatként szerepel. Görögföldön a gyógytudományok istenének, AESKULAP-nak vagyis AsKLEPios-nak volt szentelve. A beteg ségéből fölépült görögnek első dolga volt a kakasáldozat, a melyet Asklepios oltárára helyezett. Platón a haldokló SoKRATES-hez így szól: Oh Kritón ! AsKLEPios-nak kakassal tartozunk! Siessetek s áldozzatok kakast!…
Az ó-görögkorból fönmaradt leletek tanúsága szerint a kakas a Kr. előtt lefolyt második ezer év közepe táján került távol ázsiai otthonából görög földre. Európa akkor czivilizált egyéb tájain csak az V. században Kr. előtt találkozunk vele elsőbben. A rómaiak emelték magas vallási kultuszuk tárgyává s a hadjárataikra, madárjóslásaik főobjektumaként is mindenüvé magukkal vitték. Későbbi időkben szimbólumként szerepe! a galloknál és a gotoknál. A nyugati gótok hana néven emlegetik; az ó-német “Hahn” szó hihetőleg innen veszi eredetét. A ó-szláv kuan-nak vagy kuro-nak, míg a velünk rokonnak tartott finn nép kukko-nak hívja. A “kakas” szó gyökére emlékeztet bennün ket azért a kakasnak franczia coq, angol cock és ó-német Gockel elnevezése is.
A szombathelyi, illetőleg akkortájt sabariai származású s így hazánkfiának tekint hető S z e n t - M á r t o n toursi püspök, a IV. században Kr. után, nemcsak a hagyományos mártonnapi ludak révén tette nevét emlékezetessé, hanem ezenfölül arról is nevezetes volt, hogy temérdek baromfit, közöttük sok kakast küldött a vele összeköttetést fön tartó olasz, franczia és német kolostorokba, hogy ezek aztán a baromfitenyésztés révén a népnek az úgynevezett baromfitized beszolgáltatásában segítségére és beoktatására legyenek. Ezzel aztán a kakas házikultuszának alapja európaszerte meg volt vetve.
Azért nemcsak a római légiók hordozták magukkal a kakast és annak szimbólumait; a későbbi kor hadjáratait nem is említve, a 30 éves háborúban a békepontozatok alá írására 1648-ban Münster városába vonuló megbízott követek kocsiján is szimbolikus poziczióban ott kérkedett a kakas. Svájczi csapatok M e r é s z K á r o l y burgundi feje delem idejében, később pedig európaszerte mint testőrök és mint zsoldosok, még a XVIII. század folyamán is, csapataik szimbólumaként mindenüvé magukkal vitték az éber és vitéz “harczi” kakast. Oroszországban a finn ezredek régidők óta egy-egy “ezred”-kakast tartanak maguknak, a mely a finn csapatokat mindenhová, békében és harczban egyaránt elkíséri. Az ó-angol katonaság harczi jelvénye mindenkor a kakastoll volt. Az angol tengeri haderő legénysége még ma is magával viszi a hadihajók harczi kakasát, a melyről többek közt poétikus sorokban Chateaubriand is megemlékezik.
Kakasalakkal ékített háztetőt legtöbbet találunk Németalföldön, a frízek és dánok földjén, Holsteinban, Türingiában és Oroszországban.
Keresztény vallásunkban Péter apostol óta a kakas állandó szimbólum maradt mind e mai napig az összes keresztény hitfelekezeteknél, első sorban mégis a kakast toronytetődiszül alkalmazó kálvinisták felekezeténél.
A kereszténynyé lett ó-kor írói közül Prudentius az első, a ki 400-ban megírt egyik költeményében ráutal a kakasra, mint a pogány világot a kereszténységgel össze kötő szimbólumra.
A midőn kóborhadjárataik idején ősmagyar eleink Svájczba vetődtek, a szent galleni apátság tornyát, a mint a krónika írja, aranykakas ékítette. A magyar harczosok ketteje, a mint krónikájában E ckehard előadja, életveszedelmek árán fölkúszott a torony csúcsáig, hogy az ott ékeskedő és szinaranynak tartott toronykakast zsákmányul lehozza.
A kakas mint toronyékítmény jóval a reformáczió behozatala előtt európaszerte általános volt. Főként Németországban a X-dik században, vezéreink korának rabló hadjáratai idején, alig volt torony, a melyet kakas ne ékített volna. Francziaországban valamivel később, vagyis a XI1. században lett általánossá a templomkakasdisz.
Az egykorú írók közül Durandus Vilmos scholastikus tesz részletesebb említést a tornyokra helyezett kakas szimbolikus jelentőségéről s azt mondja, hogy a kakas az isteni prédikátor jelképe, a ki éjjente is őrködik hivei felett, hogy szavával életre keltse a sötétségben levőket s hirdesse nekik a jövendő örök világosság dicsőségét!
A winchesteri remek székesegyházat koronázó kakas alakjáról írja W aestan : a magasból tekint a még magasabb csillagos égboltozatra, hogy elsőnek üdvözölje a kelő napot s utolsóként intsen búcsút a nappal együtt nyugvóra térő fáradt vándornak. A kakas népszerűségét az időjóslás terén az is igazolja, hogy a nép őt Svájczban általá ban időjósmadárnak nevezi ; még pedig nemcsak a szélkakas ide-oda forgására, hanem egyben az esőt kukorékoló kakasra is czélozva. Hazánkszerte széltében-hosszában halljuk a néptől ma is: eső lesz, a kakas kukorékol! Ha a kakas naphosszat kukorékol, tartós esőnk lészen! stb.
“Jó Budavár magas tornyán az érczkakas csikorog élesen!…” mondja a költő. Az érczkakas a vártetőkön azt a szerepet volt egykor hivatott betölteni, a mi később a villámhárítónak jutott osztályrészül. Innen eredhetett a gyújtogató vörös kakas szim bolikus jelentősége is, hiszen a villám tüze és a lángnyelvek elsőbben is a toronykakast nyaldosták körül.
Sokhelytt szerepel a kakas a háziáldás és a termékenység jelképeként is, majdnem oly jelentőséggel, a minőt ma a gólyának tulajdonítunk.
Szénakaszáláskor, aratás befejeztével a gazda sokhelytt kakast ajándékoz a kaszáló s arató népnek, a melyet aztán közösen szoktak elfogyasztani.
Déleurópa több vidékén az aratásnál fönmaradt utolsó kilencz kalászt érintet lenül hagyják a kakasok számára, “madártized” czimén. Áldást hoz ez a jövő termés hez. Hasonló czélzattal szoktak többhelytt aratás befejeztével egy-egy kakast a learatott táblákon szabadon bocsátani, hogy azt az aratók körbe vegyék és befogják.
Az ó-bajor nép söre legjávát már régidőktől fogva kakassörnek hivja. Az el nevezés eredete visszanyulik azokba a régi jó időkbe, a midőn a pogány T assziló fejedelem uralkodott az akkor még kevésbé jámbor bajor nép fölött.
Hasonlóképen pogány eredetű szokás a kakast fazék alá borítani, agyonverni s az így agyonvert szárnyast lakomák főétkeként elfogyasztani. Ezzel a népszokással Nyugat és Déleurópa valamennyi népénél találkozhatunk; talán a Balkán kivételével. A különb ség az idevágó népszokásokban inkább csak az, hogy az ai.gol nép furkósbot segít ségével, a hollandus, a spanyol, a morva pedig késsel vagy karddal szabdalgatja a félig földbe ásott s azután fazékkal leborított kakas fejét. Legtöbbnyire farsang utolja, hús hagyókedd a napja az ilyen kakasleütések mulatságának.
A régi Bécsben még a B abenberg uralkodók idején, sőt M átyás király bécsi rezideálása korában is, divatos volt a farsangvégi kakastáncz. Belgiumban és Angliában, az állatvédelem szempontjából eléggé kárhozatos kakasviadalok hazájában (rendesen bevezetett versenyfogadási irodával!), ugyancsak farsang utolján formális kakasvadásza tokat is tartanak.
A középfrank tartományokban minden gyermektelen házaspár engesztelésül az év végével kakast ajándékozott a papnak.
Csehországban a szokásos évi búcsúk alkalmával ma is szerepet visz a kakas, a melyet az egyházi ünnepségek befejeztével felbokrétázott díszkocsira ültetnek s számára a helység legszebb hajadonai közül külön kakas-menyasszonyt választanak. A bekötött szemű hajadon cséplő hadaróval addig ütögeti a kakast, a míg ki nem múlik. Ha nem tudja agyonütni, akkor a leányzó nem erényes, így tehát szégyent vall…
Hollandiában régidőktől fogva spiritiszta mutatványokhoz hasonlatos szerepet visz a kakas, a mennyiben olyan asztal közepére helyezik, a melynek szélére annyi búza szem van betüsorrendben elhelyezve, a hány betűből áll az abc. A kakas által föl szedegetett szembetükből szavakat kombinálnak, a melyeknek révén a kakas mint jós szellem szerepel.
A kereszténység első századaiból fönmaradt faragványokon, kivált Róma ó-keresz tény katakombáiban, ismételten találkozhatunk a szimbolikus jelentőségű kakassal, a mint a “Christus natus est!”-et kukorékolja.
A fekete kakas az ördög jelképeként mindenkor gonoszát jelentett. Az ördögöt régidők óta fekete kakastollas föveggel ábrázolják. Elsülyedt harangok őrzése rend szerint a fekete kakasra van bizva.
A frizek néphite szerint minden hetedik évben a kakas is tojik; ebből aztán sárkány szokott kikelni. Az ilyen tojásra mázsás követ kell hengergetni, vagy nyilvánosan el égetni. Bázel városa még i 774-ben is nyilvánosan elégetett egy ilyen bűbájosnak tartott kakast!
A kakasviadalban még ma is kedvüket találó flamandok földjén a régibb időkben évente két bekormozott tyúktojást csempésztek a parti sirályok fészkébe. Az ebből kikelt s fölnevelt kakasokból váltak a kakasversenyek legjobb győztesei.
Ó-hitű népek babonái szerint a kakas minden év megújultával vízkeresztkor saját lépéseivel kiméri azt, hogy haladt-e valamit a világ? A néphitet már csak a poézisben respektáló korunk réges-rég a múltaké lesz már, ám azért a kakas bizonyára még mindig méregetni fogja a maga mesgyéit, hogy késő utódaink megtudhassák abból azt az örök megoldásra váró problémát, v ajjon haladt-e valamit a világ?
Sólyom, Az Állatvilág 2. évf. 1. füzet (1909. február 15.)