A tudományos világ nem kis meglepetéssel olvasta néhány évvel ezelőtt — a mikor már-már azt hittük, hogy földünk nagy emlőseit mind ismerjük — hogy Afrika belsejében, Kongó-állam északkeleti részében új zebra-fajt fedeztek fel. Ezt az állatot a bennszülöttek okapinak nevezik.
Az okapiról legelőször Sir Harry Johnston, Angol-Uganda kormányzója 1900-ban adott hírt abban a leve lében, melyet ScLATER-hez, a londoni Zoological Society titkárához intézett. Ebben a levélben mondja, hogy az okapiról először Stanley, a hires utazó, később pedig a kö zépafrikai őserdők S tanley óta híressé vált törpe bennszülöttei be széltek neki. Az okapi ez utóbbiak szerint öszvértermetű állat, mely sávos, mint a zebra és az őserdők ben él. JOHNSTON-nak nagyon való- szinütlennek tűnt föl, hogy az ős erdőkben lótermetű állat élhessen, azért elhatározta, hogy maga szerez bővebb adatokat ez érdekes állatról. Útja 1900-ban Kongó északkeleti határa közelében lévő M ’ Béni erődbe vezette s akkor az ott állomásozó belga tisztektől tudakozódott az okapiról. Azok mind ismerték állatunkat, bár élve egyikük se látta, azonban az erőd bennszülött katonái, a tisztek elbeszélése szerint, húsáért vadászszák és a zsákmányul ejtett állatokat az erődbe szokták hozni. Johnston erre több bennszülöttet vett maga mellé vezetőül és napokig járta az ősrengeteget okapiért, de hiába, a bennszülöttek azonban többször mutattak neki lábnyomokat, a melyek szerintük az okapi nyomai. A lábnyomok hasadt körmű állat nyomai voltak, azért Johnston nem is igen adott hitelt vezetőinek, s mi vel hivatalos teendői másfelé szólították, kénytelen volt abban hagyni a kutatást a nélkül, hogy valami biztos adatot tudott volna szerezni, sőt hallomás útján szerzett hirei is kétségesebbeknek tűntek föl, mint bármikor azelőtt.
E sikertelen kísérlet után nem sokára E riksson, a m’benii erőd tisztje, egy tel jesen ép okapi-bőrrel és két koponyával lepte meg Johnstont, a ki azokat elküldte Londonba. Ez a példány kitömve ma a British Museum természetrajzi osztályában látható. A beküldött bőr és a két koponya szerkezete alapján csakhamar megállapítot ták, hogy az okapinak semmi köze sincs a zebrához, hanem egy új állatnem képviselője, melyet Ray-Lankester és Sclater Johnston tiszteletére Okapia Johnstoni-nak nevezett el. A pontosabb vizsgálatok azt is hamarosan kiderí tették, hogy az okapi a zsiráf félék közé tartozik, legközelebbi rokona azonban nem a zsiráf, hanem a görögországi Pikermi, továbbá Samos és Perzsia mio czén rétegeiből ismert kihalt állat a Samotherium. Fraipont, az okapi legújabb ismertetője és terjedelmes monográfia szerzője, vizsgálatai eredményétabban fog lalja össze, hogy az okapi olyan zsiráf, melynek nyaka és elülső végtagjai még nem nyúltak meg oly nagyon, mint a zsiráfon.
Az említett Eriksson utóbb még egy másik bőrt is küldött JO H N S T O N - n a k , a k i a k é t b ő r alapján rajzot készített. John- STON-nak rajza, melyet első képünk mutat be, ismertette meg először tágabb körben az okapit, második képünk pedig az anversi múzeum példányát tünteti föl.
Az okapi körülbelül olyan nagy, mint valamely nagyobb szarvas vagy antilop; hossza az orrától a farka tövéig középértékben 2*2, magassága másfél méter. A hímnek két kurta, 8 - 1 3 cm. hosszú, hátrafelé hajló szarva van, melyet, mint a zsirá fokon is, bőr fed. A nősténynek nincsenek szarvai. A törzs és a nyak sötét gesztenyebarna, mely szín a háton, a lágyék és a hason vörösesbe, a vállon és a czomb táján feketésbarnába megy át. A végtagok alap színe fehér vagy sárgás, krémbe hajló, melyet barna harántsávok szelnek keresztül. Ez a sávozottság a zebrára emlékeztet s innen van, hogy állatunkat, míg tökéletlenül, hírből és hiányos bőr alapján ismerték, zebrának tartották.
Az okapi a középafrikai őserdők lakója. A mennyiben elterjedésének körét ismer jük, csak Kongó állam északi és északkeleti részén fordul elő a Mongala, Uele, Nepoko és Semliki folyók táján. Mindenütt a legelrejtettebb helyeken, a legsűrűbb erdőkben él. A félénk állat nappal elrejtőzik és csak éjjel jár tápláléka után. Táplálékát fák lombja, elsősorban egy eddig ismeretlen lián levele alkotja. Rendesen párosával járnak és csak nagy ritkán verődnek össze nagyobb falkává. A mi keveset tudunk az állat életmódjá ról, azt a benszülöttek elbeszéléseinek és néhány európainak megfigyeléseiből tudjuk. Eleven okapit oly kevés európai látott, hogy megszámlálhatjuk őket a tíz ujjunkon. A legelső volt ezek között három belga tiszt, a kiknek egy példányt sikerült elevenen megkeriteniök, a mely azonban, sajnos, csakhamar megszökött. Az A lexander-G ossling expeditio zoologusa, L o p e z , több élő okapit látott, puskavégre azonban egyet se sike rült kapnia, míg végre egyet sok fáradság után veremben fogott. A bennszülöttek 1907. áprilisában Anguban fogtak egy fiatal, körülbelül 8 napos példányt, melyet sike rült hosszabb ideig életben tartani. Ezt a példányt Angu kormányzója, L a m b o r a y , egy hónapos korában lefényképezte; ez az első ismert kép (3. képünk), mely élő okapiról készült.
Az okapi vadászása a legnehezebb föladatok közé tartozik. Az állat hallása oly éles, hogy 50 lépésnél szinte lehetetlen megközelíteni, ily távolságról pedig a majdnem áthatolhatatlan sűrűségű erdőben alig lehet lelőni. Vadászásához csak a bennszülöttek értenek, a kik a természet emberének romlatlan ösztöne által vezetve macskaügyesség gel, zajtalanul lopódzanak az állat közvetlen közelébe és dárdával ejtik el, ritkábban pedig veremben fogják meg. Vadászásának nehéz volta és a kongói kormány, még
1903-ban kelt tilalma, mely az okapi vadászását csak azoknak engedi meg, a kik erre külön engedélyt kapnak, magyarázza meg, hogy az okapi a legnagyobb muzeumi rit kaságok közé tartozik. Európai múzeumokba eddig összesen 21 példány került, 11 közülük a tervuereni Musée du Congo tulajdona, a többi 10 közül 7 Kongó kor mánya, illetőleg 11. Lipót belga király ajándékából került tulajdonosuk birtokába.
Soós Lajos, Az Állatvilág 1. évf. 1. füzet (1908. február 15.)